A gondolatok és az ő maszatolásuk... A cikk egyik témáját is ez adta... A nemzeti jelképeinkről szóló részt... Én úgy gondolom, ami itt elhangzik, nagyon is lenyomata a mai magyar hétköznapoknak... Veszett a világ amiben élünk, ezt azonban nem lehet mindig másra fogni. A környezetünket, gondolatainkat mi magunk is alakítjuk.

A jó múltkoriban egy buszon folytatott beszélgetés kapcsán szóba kerültek a gyermekek. Aztán jöttek a szokásos bezzeg az én időmben mondatok...Mire egy kicsit nyűgös lettem, és megkérdeztem a körülöttem ülőket, hogy kik nevelték ezeket a gyerekeket? Mi ... A mostani középkorúak. Persze érte őket, egy csomó külső hatás, de a lényeg az a családi indíttatás... Minden egyes ember, akinek gyermeke van, igen is felelős azért, hogy a "mai" fiatalok, hogyan viselkednek.

Ugyan ilyenek a gondolataink, az azokból kialakuló hangulat. Én a mai napig nehezen értem, miért mindig a világot okoljuk, az csak az egyik fele. A másik felét mi magunk tesszük hozzá. Én nem látok rosszat abban, hogy vitatkozunk, ami probléma, az a véleménykülönbségek olyan indulatot generálnak, ami sajnos félre visz egy adott téma megvitatásától. A mindennapjainkat sem az határozza meg, hogy mi az, amit meg kell tenni, vagy mi az, amit nem lehet, az sokkal fontosabb a szubjektív megítélés esetén, hogy ezt milyen hangulatban tesszük...

Remélem, hogy elérünk addig, hogy valóban a lényegre figyelve, nem egymást fogjuk fricskázni, hanem egy adott jelenség részleteit tudjuk más és más szemszögből értelmezni. Nem hiszem, hogy itt volna két ember, aki egyformán ítéli meg a múltunkat, jelenünket vagy a lehetséges holnapot. Igazi eredményt akkor hozna a vita, ha ezért nem kéne senkinek sem vesztőhelyre vonulni sem szégyenpadra... Az, hogy ebben a vitában anyáinknak nem kellett a bugyit tologatni lefele, már sajnos ezt is eredménynek kell tekinteni.