Az információ gyilkosságnak két nagy formája létezik. Az egyik fajtája, az olyan szocialista forma. Semmi lényegeset nem mondunk el az embereknek. A valós információk töredéke kerül az emberek fülébe, az is tipikus népi módon, szájról szájra. Mire a kíváncsi fülekbe eljut az a picike töredék, az a kis morzsa, ami esetleg fontos lehetne, annyi száj rágta meg és annyi köpte ki, hogy már csak mosolyt fakasztó hülyeség lesz belőle.
Az információ gyilkosság másik fajtája, az általam kapitalista módinak tartott információ. Annyi információt zúdítunk a gyalogkatonára, hogy mire egyáltalán átrágja magát rajta, az annyi időbe telik, hogy már nincs értelme rágódni rajta, hiszen régen meghaladta a történések sorozata a meditációs szakaszt. Senki nem szólhat semmit, hiszen ott volt az igazság a sok mocsok között, nem volt titkosítva, nem volt elrejtve senki elől, rajta tapostunk, de mégsem tudtuk, hogy ez az amit tudni kéne.
A társadalmak évezredek óta semmi mást sem csinálnak, csak ilyen vagy olyan felosztás alapján egymásnak ugrasztják az embereket és valamilyen szűk elit a saját valós vagy vélt igaza alapján elkezdi gyakorolni a birkákon a terelgetés művészetét. Mi pedig lelkesen bégetünk, majd amikor a saját igazunk vélt képviselői ugyanúgy a mi bundánkat nyírogatja, ugyanúgy a mi vérünket issza birkaszemekkel tűrjük. Hiába, no! Nincs mit tenni. Valóban nincs?
